A rendőrség visszautasítja a vádakat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja az alaptalan vádaskodást, ráadásul ólomkesztyűjük sincs.

A jogosítvány nélkül száguldozó fiatal előállítását követően a mentőknek vagy az őt megvizsgáló orvosnak sem említette, hogy megverték volna. Azt mondta, menekülés közben az autóban ütötte be a fejét, amit az orvosi vizsgálat is alátámasztott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja az alaptalan vádaskodást.

Ólomkesztyűvel verték a rendőrök” – állította egy tévéinterjúban az a 16 éves fiatal, aki 2022. január 28-án hajnalban jogosítvány nélkül száguldozott a főváros több kerületén át.

      A rendőrök azt követően akarták igazoltatni a gépkocsi vezetőjét, hogy a XV. kerületben a forgalommal szemben hajtott egy egyirányú utcában. Az autós menekülés közben több rendőrautónak nekihajtott, egy rendőrt el is sodort, végül a XVII. kerületben fogták el.

Előállítását követően a fiatal azt mondta a rendőröknek, hogy fejét száguldozás közben az autóban ütötte be, és ugyanezt állította a mentőszolgálat munkatársainak is. Sérülése miatt a rendőrök intézkedtek orvosi vizsgálatára, a fiatal itt sem tett említést bántalmazásról. A traumatológiai intézetben kiállított ambuláns kezelőlapon az áll, hogy sérülését a személygépkocsiban szerezte.

„Ólomkesztyű” sincs rendszeresítve a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ilyen eszközt a rendőrök nem használnak. Mindezek ellenére a BRFK az ügyben keletkezett valamennyi iratot megküldi a rendőrökkel szemben tett feljelentések vizsgálatára hatáskörrel rendelkező ügyészségre.

Megosztom