Városháza-ügy – Karácsony: alaptalanok a vádak

Alaptalanok a vádak, hamisak azok az állítások, amelyek szerint a főváros vezetése el akarta volna adni a Városháza épületét és az, hogy nem átlátható a fővárosi önkormányzat vagyongazdálkodása – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügy miatt létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén.

    A több mint négyórásra nyúlt ülésen Karácsony Gergely hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat transzparens, áttekinthető módon gazdálkodik. Az egész ügy hamis, az ebben tett, a városvezetést támadó állítások semmilyen módon nem alátámaszthatók. Azok követtek el bűncselekményt, akik a felvett és nyilvánosságra került beszélgetésen úgy tűntették fel magukat, mintha befolyásuk lenne bizonyos döntésekre, akik törvénytelen módon lehallgattak és megrágalmaztak embereket.


Eladhatja a Városháza épületét Budapest?

Vevőt keres a Városháza épületegyüttesére a főváros vezetése – értesült róla az Index. A Városháza utca, a Gerlóczy utca, a Károly körút és a Bárczy István utca által határolt telken álló háromszintes ingatlan alapterülete mintegy 50 ezer négyzetméter. A városvezetés azóta cáfolta az információt.

portfolio.hu



    A főpolgármester bejelentette: fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Völner-ügy és a végrehajtói kamara, valamint egyes fideszes kerületek ingatlaneladásai közötti összefüggések feltárásra. Ezekben az ügyekben érintett a fővárosi önkormányzat, mivel az épületekre vonatkozó elővásárlási jogával nem tudott élni – tette hozzá.
    Karácsony Gergely felháborítónak nevezte, hogy „kamu” hangfelvételek alapján „kamu” házkutatásokat tart a rendőrség és a vizsgálóbizottság elnökének, Kovács Péter XVI. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) azon kérdésére válaszolva, hogy szerinte a hangfelvételek nem valósak, úgy válaszolt: „azt állítom, hogy sz…rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken”, ugyanis emberek beszélgetnek egymás között, így semmit nem bizonyít a felvétel.

  Rend és tisztaság a KÖKI-nél – nagytakarítást tartott partnereivel a BKK

További híreink

Megosztom