Elhunyt Kelemen Atilla, az RMDSZ korábbi parlamenti képviselője

Megosztom

Hetvenhárom éves korában elhunyt Kelemen Atilla állatorvos, aki öt cikluson át volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője – közölte szombaton a Székelyhon.ro portál a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesületének a bejelentésére hivatkozva.

    Kelemen Atilla 1948-ban született Marosvásárhelyen, 1971-ben Kolozsváron szerzett állatorvosi diplomát, majd 1988 és 1991 között az Egyesült Államokban élt, ahol állatsebészetre szakosodott. 1991-ben az RMDSZ hívására tért haza Marosvásárhelyre. 1996-tól öt cikluson át volt képviselő Románia parlamentjében.

1998 és 2004 között a szövetség képviselőházi frakcióját vezette. 2004 és 2008 között a képviselőház agrárbizottságának volt az elnöke, a korábbi és a későbbi ciklusban a bizottság alelnöki tisztségét töltötte be. 1998 és 2004 között a Romániai Állatorvosi Kamarának, 1992-től pedig a Romániai Lótenyésztők Föderációjának volt az alelnöke.


    Amint az RMDSZ honlapján közzétett visszaemlékezésében Kelemen Hunor, a szövetség elnöke felidézte: Kelemen Atilla honosította meg Romániában a fogathajtó sportot.
    „Mindenben a pontosságra törekedett, és maximalista volt a lovas sportban, a szövetség meghatározó politikusaként, vezetőjeként, szóban és tettben egyaránt” – idézte alakját Kelemen Hunor.
    Az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy Kelemen Atillát a szövetség saját halottjának tekinti.


Megosztom
  Mikes Lélekközpont: Együtt egy Befogadóbb Jövőért – A Te Támogatásoddal!