Gyermekeknek segít a járványidőszakban a CIB Bank

Folytatódik a Koronázatlan Hősök kezdeményezés

A Koronázatlan Hősök kezdeményezés keretében idén két olyan szervezet munkáját segíti a CIB Bank, amelyek a járvány időszakában testi vagy lelki traumát megélt fiatalokkal foglalkoznak.

A pénzintézet a koronavírus-járványra azonnal reagálva hívta életre a kezdeményezést még 2020 tavaszán, amellyel a pandémia idején is önzetlen segítséget nyújtó szervezeteknek ad anyagi és kommunikációs támogatást.

Immár harmadik alkalommal, folytatja a tavaly elindított Koronázatlan Hősök kezdeményezését a CIB Bank, amelynek célja, hogy olyan embereknek, szervezeteknek nyújtson anyagi támogatást és publicitást, amelyek a járvány időszakában önzetlenül segítenek az arra rászorulóknak.

Most a Bank azokra a gyermekekre és a fiatalokra koncentrál, akik valamilyen, a koronavírus-járvánnyal összefüggő fizikai vagy lelki megrázkódtatást éltek át. A pénzintézet ezúttal két szervezetet támogat, a támogatás összege szervezetenként bruttó 1 750 000 forint. A CIB Bank a pénzügyi támogatás mellett a saját médiafelületein is igyekszik felhívni a figyelmet a két szervezet tevékenységére. Így a pénzintézet a Facebook-, Instagram oldalán, és YouTube-csatornáján is rövid, informatív videóriportokat tesz közzé a támogatott alapítványokról, annak érdekében, hogy minél többen ismerhessék meg a két szervezet munkáját, és ha módjukban áll, akár maguk is támogassák őket.

  • A Világszép Alapítvány több mint tíz éve áll olyan gyerekek mellett, akikről szüleik helyett az állam gondoskodik. Közel 150 fiatalnak szerveznek nyári táborokat, rendszeres foglalkozásokat, önkéntes mesemondó és mentor programot. Céljuk, hogy hosszú távon legyenek jelen a gyerekek és fiatalok életében, biztonságos pontot adva a kiszámíthatatlansággal, bizonytalanságokkal, folytonos változással teli mindennapjaikban, és igyekeznek a fiatalok életkorához, helyzetéhez és céljaihoz illeszkedő, egyénre szabott programokat biztosítani.
  • Az idei kampányban támogatott másik szervezet a Bethesda Gyermekkórházban működő Post-Covid Ambulancia, ahol három szakorvos foglalkozik a betegségen átesett gyermekekkel, és irányítja át őket a megfelelő kezelésre. Mivel a koronavírus-fertőzés lefolyása utáni tünetek nagyon változatosak, kardiológushoz, gasztroenterológushoz vagy szaglásterápiára küldik leggyakrabban a betegeket. Sok gyermeket kell emellett pszichológushoz is küldeni, a fizikálisan megért trauma, valamint a bezártság következtében számtalan esetben kialakuló evészavar, depresszió miatt is.

A 2020-ban indult Koronázatlan Hősök kezdeményezés először négy héten át összesen hét kezdeményezést segített médiamegjelenésekkel és támogatással a CIB Bank. A pénzintézet az idén díjat is alapított – szintén Koronázatlan Hősök elnevezéssel – olyan szervezetek támogatására, amelyek önzetlenül segítenek az arra rászoruló embertársaiknak, közösségüknek. Az ötmillió forintos pénzjutalommal és kommunikációs támogatással járó elismerést idén az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kapta. Most a Bethesda Gyermekkórház Post-Covid Ambulancia és a Világszép Alapítvány munkáját segíti a CIB Bank.

Megosztom