10 milliók kidobva

Arold Péter

ELŐVÁLASZTÁS 2021  – Stop Karácsony Stop Gyurcsány. Oda a lóvé. Hónapok nehéz munkája ment a levesbe. Az ellenzék kihúzta a méreg fogat.

Karácsony hosszas gondolkodás után úgy döntött, visszalép. Márki-Zay javára. Ezzel füstbe ment a Fidesz (Orbán Viktor) jól felépített terve, miszerint Karácsony Gergely lehet a kihívója.

Karácsonyék jól taktikáztak, Márky-Zaj rátermettebbnek tűnik, ráadásul köztudott jobbos, keresztény és volt Fidesz tag és, még amikor dicsőség volt annak lenni.

Péntek délelőttre sajtótájékoztatót hirdetett meg a főpolgármester és a hódmezővásárhelyi politikus. Karácsony Gergely szerint Márki-Zay Péterrel van a legnagyobb esélye az ellenzéknek győznie 2022-ben. Márki-Zay Péter kijelentette, a főpolgármester államférfiúi döntést hozott – írja az index.hu

Visszalépése után a következőket mondta:

Csak az őszinteség vezet előre, azért is nehéz a döntés, mert egy olyan jobbközép politikust fogok támogatni, akivel még vitáink is vannak, például az adórendszer kérdésében.

Ki kell szabadítanunk a magyar politikai vitákat az elmúlt húsz évből. Túl kell lépnünk azon a politikai versengésen, amit a Fidesz úgy próbál beállítani, hogy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor versengése zajlik.

– tette hozzá.

Márki-Zay Péter: Államférfiúi döntést hozott Karácsony Gergely

Márki-Zay Péter a péntek délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon nagy tisztelettel adózik Karácsony Gergelynek, hogy meghozta államférfiúi döntését. A választáson szerinte az a kérdés, hogy valójában szabadok leszünk-e, és lesz-e európai ország Magyarország, vagy elsüllyed a mocsárban.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta, a főpolgármester államférfiként az egyetlen helyes döntést hozta meg. Azt is kiemelte, hogy a miniszterelnök-jelöltségével a jobb- és baloldali érdekeket képviselve, együtt mennek tovább, nem visszalépnek, hanem előrefelé mennek.

Orbán örül, pedig nem kellene

Karácsony jó ember, tisztességes, de gyenge. Márki-Zay jó ember, eddig tisztességes és jobb oldali. Orbán felhúzhatja a gatyáját, hiába aranyoskodik Karácsony visszalépése miatt. Hogy kinek pech, az jövőre tudott lesz.

Megosztom