Betegápoló humaonid robotok gyártásába kezdet Hongkong

Idősek és betegek gondozásában nyújthat segítséget Sophia, a humanoid robot, amelynek idén kezdi meg tömegtermelését a hongkongi Hanson Robotics vállalat.

A cég bejelentette, hogy négy modellje, köztük a 2016-ban kifejlesztett Sophia tömegtermelését kezdik el 2021 első felében. Mint a vállalat laboratóriumában szervezett bemutatón Sophia elmondta: az olyan szociális robotokat, mint ő, a betegek és idősek gondozásába lehet bevonni. A kommunikációban és a kezelésekben is segíteni tud, emellett „társadalmi stimulációt képes nyújtani nehéz körülmények között is” – tette hozzá.

David Hanson, a vállalat alapító igazgatója hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy szükség van a nagyobb mértékű automatizálásra az emberek biztonsága érdekében. Hanson szerint a robotok nemcsak a pandémia idején az egészségügyben szolgálhatnak megoldásokkal, hanem a kereskedelemben és a légitársaságoknál is a vásárlók segítségére lehetnek.


Mivel Sophia és a Hanson más robotjai humanoid külsejűek, az ilyen időszakokban, mikor az emberek elmagányosodnak és társadalmilag elszigetelődnek, különösen hasznosakká válhatnak – mutatott rá az igazgató.

Hanson már 2021-ben sok ezernyi robotot szeretne eladni, kisebb és nagyobb méretben. A pontos adatokat azonban nem hozták nyilvánosságra.
Johan Hoorn professzor, akinek kutatásai egyebek mellett Sophia létrehozásához vezettek, elmondta, hogy miközben a technológia még gyermekcipőben jár, a pandémia felgyorsíthatja az emberek és robotok közötti kapcsolat fejlődését. A hongkongi Politechnikai Egyetem professzora szerint a világjárvány hozzájárul, hogy hamarabb a piacra kerülhessenek a robotok, mert az emberek felismerik, hogy nincs más lehetőség.

A Hanson Robotics idén egy Grace nevű robotot is bemutat, amelyet kifejezetten az egészségügyi szektor számára terveztek.
Az ágazat más nagy szereplői is segítettek a pandémia elleni küzdelemben. A SoftBank Robotics vállalat Pepper nevű robotját a maszkviselés ellenőrzésére fejlesztették ki, Kínában pedig a CloudMinds vállalat segítette egy robotvezérlésű kórház felállítását, amikor a járvány kitört Vuhanban.

A robotok alkalmazása már a pandémia előtt is felszálló ágban volt. A Nemzetközi Robotikai Szövetség jelentése szerint 2018 és 2019 között a professzionális szolgáltatórobotok értékesítése 32 százalékkal nőtt, és elérte a 11,2 milliárd dollárt (3 289 milliárd forintot).

Azoknak, akik az említett érzékeny feladatok ellátásában dolgozó robotoktól esetleg tarthatnak, Sophia válaszul idézte Roosevelt amerikai elnök ismert mondását: „Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem”.


Címlapfotó: https://news.un.org/

Megosztom