Zugló

A kormány folytatja Zugló kifosztását

Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Zugló polgármestere csütörtökön, online sajtótájékoztatón kijelentette, a kormány folytatja a XIV. kerület kifosztását, a kerületi önkormányzat, ha forrásait elvonják, nem képes eleget tenni kötelességeinek.

Horváth Csaba szerint feleslegesen tárgyaltak a kormány képviselőivel arról, hogy a kabinet által közvetlenül okozott 6,6 milliárdos „lyuk” keletkezését hogyan kívánják kompenzálni.
    Budapest minden lakójával szemben méltánytalan az az intézkedés, miszerint Zugló és Budapest „egy forintot sem érdemel abból a sok-sok milliárd forintból”, amelyet hiányként szenvedtek el – mondta.
    Közölte, az önkormányzatok 20 százaléknál nagyobb veszteséget szenvedtek el, míg a kormány adóbevételei érdemben nem csökkentek.


    Haladéktalanul felszólítják a kormányt, hogy vegye figyelembe az itt élők jogos igényeit a normális körülmények biztosítására, ami az önkormányzat kötelessége. Ennek nem képes eleget tenni, ha a forrásait elvonják – mondta.
    Horváth Csaba szerint a 2022-es választás arról is szól, meddig hagyják az emberek, hogy „elrabolják a pénzüket”, és „annyi pénzt vegyenek el Zuglótól és a fővárostól, amennyibe (…) a vadászati kiállítás megrendezése kerül”.
    Tóth Csaba (MSZP-Párbeszéd), Zugló országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány lassan visszaszorulóban van, de sokáig együtt kell még élni a járvány kezelésére hozott kormányzati intézkedések következményeivel.
    Az intézkedések az önkormányzatokat sem kímélték, a benyújtott jövő évi költségvetési tervezetből az látszik, hogy ezekkel hosszú távon számol a kormány – tette hozzá.
    Tóth Csaba közölte: Zugló esetében csak a gépjárműadó bevételéből 500 millió forinttól „búcsúzhat” a kerület, csaknem 2 milliárd forintot tesz ki a megnövekedett szolidaritási hozzájárulás, valamint mintegy 3 milliárd forintnyi iparűzési adótól esik el Zugló.
    Ez azt jelenti, hogy nem lesz pénz közterületek fenntartására, lakások, helyiségek, járdák felújítására és beruházásokra – tette hozzá.
    Tóth Csaba kijelentette: azt ígérik, hogy 2022-ben a választások és a kormányváltás után az önkormányzatok minden olyan lehetőséget visszakapnak, amely korábban rendelkezésükre állt.


Zuglói magazin XIV. kerület Zugló közéleti magazinja

  • Angolozz.hu
    on 2024.04.17. at 15:40

    Az angolozz.hu tulajdonosát és vezető fejlesztőjét, Molnár Bertalant kérdeztük arról, hogy miért érdemes az online nyelvtanulás felé fordulniuk azoknak, akik nyelveket szeretnének tanulni. Az online nyelvtanulás egyre népszerűbb világszerte, aminek

  • Majdnem leesett a szállító járműről egy 33 tonnás gép – videóval
    on 2024.04.17. at 12:17

    Szállítás közben veszélyesen elmozdult, részben lecsúszott egy harminchárom tonnás munkagép péntek délután Budapest tizennegyedik kerületében a Kerepesei úton – tájékoztatta portálunkat a Fővárosi Katasztrófavédelem A fővárosi hivatásos tűzoltók két tűzoltó

Megosztom