Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a 2020 májusában megölt színművész fiával szemben. Szilágyi István fia, lehet örökre börtönben marad.
A vád szerint a férfi különösen kegyetlen módon végzett édesapjával. Az ügyészség a vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
A vádirat szerint a vádlott, egy 50 éves férfi együtt élt időskorú szüleivel, a XVII. kerületi családi házukban. A vádlott korábban – ittasan – többször is tettleg bántalmazta édesapját. A sértett azonban nem kívánta fia megbüntetését, egy korábbi eset kivételével nem is indult vele szemben emiatt büntetőeljárás.
A férfi – ismeretlenül maradt okból – 2020. május 3-án a reggeli órákban, az otthonukban, egy kalapáccsal az édesapjára támadt. A vádlott az időskorú férfit olyan súlyosan, és kitartóan bántalmazta, hogy azzal a sértettnek az átlagost jelentősen meghaladó szenvedést okozott.
A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette, az életét semminemű orvosi beavatkozás nem menthette volna meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetés napján őrizetbe vette a sértett fiát és lefolytatta vele szemben a nyomozást.
A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt a mai napon nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
A férfi jelenleg letartóztatásban van.
- Új fejezetéhez érkezett a BudaPart-projekt: megnyílt az előregisztráció a tizedik lakóépület lakásaira
- SAJTÓKÖZLEMÉNY – Megújult Jehova Tanúi 16. kerületben található oktatási épülete
- Mini Dubaj, 500 méteres torony, Liszt Ferenc reptér
- Hatalmas sikerrel zajlott a 33. Csepeli Sváb Bál
- Az esküvő varázsa: Miért fontos a profi esküvői DJ és a tökéletes bevonuló zene?