Dr. Kumin Marianna

Egészségügyi tájékoztató Kispest

Megosztom

Dr. Kumin Mariannának, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosának, e heti tájékoztatója, melyet A Kispesti Magazin Facebook oldalán is elérhetnek.

„Tisztelt Kispesti Lakosok! Kedves Betegeink!

Tájékoztatom Önöket, hogy a járványhelyzet jelen, közismerten kritikus időszakában bizonyos ko rlátozások léptek életbe Intézetünkben, a korábbi közlés szerint. – Valamennyi szakrendelés elérhető a mára már jól bejáratott lehetőségek (telefon, email) valamelyikén.

Amennyiben a szakorvos személyes találkozást tart szakmailag indokoltnak, akkor rögzített időpontban a vizsgálat megvalósul.Kérem, hogy fogadják el az egyéb csoportos megjelenéssel járó szolgáltatásunk szüneteltetését, illetve a régóta fennálló, életet semmiképp nem veszélyeztető panaszuk esetén a korlátozást, az Önök és Munkatársaink védelme érdekében!

Az országos lezárás pozitív haszna várhatóan április elején mutatkozhat meg. Az is lehetséges, hogy további intézkedések, illetve, a meglevő korlátozások meghosszabbítása válik szükségessé. Az egyéni pszichológiai és társadalmi negatív kihatások ellenére az oltás mellett ez képezi a védekezés hatékony eszközét. Az a tény, hogy jelenleg a fiatalabb korcsoport is érintett a nagyszámú kórházi ellátást igénylő körben, jelzi, hogy az idősebbek átoltottsága már véd a súlyos megbetegedéstől.

Amennyiben igazolt PCR pozitív fertőzés zajlik otthonában, akkor a szövődmények elkerülése érdekében minél előbb célszerű szedni a Háziorvosa által felírható Favipiravirt. Problémát jelenthet, hogy a Háziorvos által kirendelt tesztelő brigád (Mentőszolgálat) esetleg napokig nem érkezik meg. Emiatt ismertetek egy lehetőséget! Háziorvosi beutalóval a Ferihegy I.sz. Terminál parkolójában álló szűrőbuszban megtörténik ingyenesen a tesztelés, hétköznapokon.

Kérem, ne bizonytalanítsák el Önöket a közelmúltban szárnyra kapott negatív hírek az Astra Zeneca oltóanyaggal kapcsolatban! Az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálja az oltás és szövődmények (jelesül: a vérrögképződés) közötti összefüggést, amit az eddigi eredmények nem igazolnak.

Ez a betegség oltás nélkül is megjelenik a népességben, ilyen arányban. Az eddig beoltott 17 millió eset közül 44 esetnél fordult elő a vérrögképződés, és nem igazolt a jelen vizsgálati statusban az összefüggés.

Semmi nem akkora kockázat, mint a koronavírus fertőződés, hisz az új variáns (az esetek 90 százalékáért felelős brit variáns) sokkal fertőzőbb, mint a korábbi. Egész családok kerülhetnek kórházba, ami az első hullámban nem volt jellemző. Még ha nem is kerül kórházi ellátásra sor, ma már ismert az elhúzódó COVID-szindróma a maga tartós tüneteivel (fáradékonyság, izomgyengeség, koncentrációs zavar, stb.). – Célunk legyen tehát a fertőzés elkerülése, és ennek érdekében a felkínált oltás elfogadása.

Egyelőre lista szerint történik az oltás, háziorvosi körben. Háziorvosa tudja a legjobban, hogy Önnek mire van szüksége, hisz ismeri a betegségét, gyógyszerelését. Bízzon abban, hogy a megfelelő vakcina beadására keresi fel Önt! Az Intézeti oltópont vélhetően a tömeges oltás elindulásakor kezdhet működni. Egyelőre nem kaptunk erre utasítást, és nincs oltóanyagunk.Kérem Önöket, hogy lássák be az oltás fontosságát, és pozitív szándékukkal segítsék elő, hogy visszatérhessen a megszokott életünk!”

Nézz körül a kerületben

Budapest 19 – Kispest Kispest közéleti magazinja


Megosztom