Lánchíd felújítás

Lánchíd – A GVH-hoz fordult a Volner

A Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) kérte a főváros által kötött, a Lánchíd felújítására vonatkozó szerződés felülvizsgálatát a Volner Párt – jelentette be a párt elnöke kedden a Főpolgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatón.

    Volner János úgy vélte, Budapest balliberális vezetése a Tarlós István korábbi főpolgármester által kötött kontraktushoz képest lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel szerződött.


    Szeretnék megakadályozni, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat indokolatlanul “kigurítson” plusz 5 milliárd forintot Budapest kasszájából, megrövidítve ezzel a főváros lakóit – tette hozzá a politikus, megjegyezve: a Tarlós-féle szerződéshez képest 56-szoros előleg kifizetését vállalták a kivitelezőnek, a kivitelezőt terhelő kötbér viszont a felére csökkent a korábbiakhoz képest.


    Fel kell tenni a kérdést, hogy miért álltak elő a főváros költségvetését, illetve a budapestieket hátrányosan érintő változások – mondta Volner János.
    Arról is szólt, hogy meghívót küldött a főváros vezetésének a sajtótájékoztatójára, lehetőséget adva számukra, hogy nyilvánosan feleljenek a szerződéssel kapcsolatos kérdésekre, de Karácsony Gergely nem fogadta el a meghívást, vagyis “gyáván megfutamodott”.


    A Budapesti Közlekedési Központ január 18-án jelentette be, hogy a bírálóbizottság döntése alapján az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat.

Közéleti hírek

Loading…
Hozzászólok

hozzászólás lezárva.