Kemény megszorítások jönnek

Arold Péter

Az eddigieknél keményebb megszorításokat vezet be a kormány. Erről Orbán Viktor számolt be közösségi oldalán.

A rendelet értelmében kedd este 8 órától kijárási korlátozást rendel el a kormány. Ha az Országgyűlés kedden 90 napra megadja a rendkívüli felhatalmazást a kormánynak a járványügyi védekezéshez, akkor az intézkedések kedden éjféltől lépnek életbe. Első lépésben 30 napig lesznek érvényben, de szükség esetén meghosszabbíthatják őket.

Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az orvosaink, az ápolóink, vagyis a kórházaink nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. A megbetegedések számát csökkentenünk kell, a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé 

– mondta a Facebook-videóban a miniszterelnök. A kijárási tilalom alól gyakorlatilag csak a munkába menők, illetve a munkából hazafelé tartók kapnak felmentést, amit ellenőrizni fognak és a munkáltatónak kell igazolni a munkavállalójának az indokokat.

Ezzel gyakorlatilag szinte kivédhetetlen helyzetbe kerültek a szolgáltatásra szakosodott vállalkozások, úgy mint az éttermek, szállodák és egyéb szórakozást, illetve kikapcsolódást, sportolást nyújtó vállalkozások.

Zárva kell tartani 19:00 óra után többek között a fitness termeket, éttermeket, a temetéseken legfeljebb csak ötven ember vehet részt.
A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni.

A kórházi dolgozókat, a bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozókat hetente tesztelik, még ha ismert is, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonsággal ad eredményt, mondta Orbán.

Megosztom