Nincs „szmogriadó” Budapesten

Az utóbbi napokban több megkeresés érkezett a Főpolgármesteri Hivatalba, hogy van-e Budapesten szmogriadó, valamint panasz arra vonatkozóan, hogy alaptalan rendőri intézkedés történt velük szemben, az úgymond „elrendelt budapesti szmogriadó” miatt.




Ezúton tájékoztatjuk az érintetteket, hogy az elmúlt napok budapesti légszennyezettségi szintje lényegesen kedvezőbb volt, mint a szmogriadó tájékoztatási, vagy különösen a riasztási fokozatához tartozó szint, tehát jelenleg sincs és az elmúlt napokban sem volt Budapesten szmogriadó.

Az átmeneti és megtévesztő problémát az okozhatja, illetve okozhatta, hogy különböző honlapok, illetve mobil alkalmazások úgy adnak információt a légszennyezettségi helyzetről, hogy egyrészük nem felel meg a vonatkozó jogszabályokban előírt értékelési eljárásoknak, másrészük megtévesztően, főpolgármesteri hatósági rendelkezésként is értelmezhetően adnak olyan aktuális tájékoztatást, amely valójában nem történt.

A szmogriadó tájékoztatási, vagy a  riasztási fokozatát a vonatkozó jogszabályok szerint az erre kötelezett településeken a polgármester, Budapesten a főpolgármester rendeli el, illetve szűnteti meg. Ennek megfelelően az érdeklődők a hiteles és naprakész információt Budapest Főváros Önkormányzata honlapjának szmogriadóval kapcsolatos aloldalán követhetik: https://budapest.hu/Lapok/szmog.aspx.

A Fővárosi Önkormányzat minden további – budapesti szmogriadóval kapcsolatos – tájékoztatásért felelősséget nem vállal.

Megosztom