Az elképzelés szerint tilos lesz az I. kerületben az elektromos rollerek használata. Varga Dániel képviselő előterjesztésében kérte azok használatának és bérlésének megtiltást. Ezt a beterjesztését egy Facebook posztjában is közölte.
A poszt alatt többen ellenzik az új tervezet rendeletet, hiszen az eszköz egy jól bevált közlekedési forma nem csak a kerületben. Azt tudni kell, hogy már a VII. kerületben is problémát okoztak ezen járművek parkoltatása.
Elég volt a szanaszét hagyott rollerekből!
A kerületi állapotokat látva és rengeteg lakossági megkeresés hatására év elején a Városfejlesztési Bizottság elé vittem az elektromos bérrollerek ügyét. Ekkor döntöttünk arról, hogy Önkormányzatunk illetékesei a későbbi szabályozás céljából megvizsgálják a hazai és nemzetközi példákat az e-rollerekkel kapcsolatban.
Körülbelül egy héttel ezelőtt a rollerkérdés újabb állomáshoz érkezett, amikor a piacvezető rollerkölcsönző cég több tucat eszközt helyezett ki a kerület forgalmasabb pontjaira. Például a 16-os busz Donáti utcai megállójába, ami a múlt héten valóságos rollerlerakattá vált. A mellékelt fotókon a mai helyzet látható, itt már szellősebben, de még mindig szép számban vannak a járművek.
Tekintettel arra, hogy a sokszor eldőlt, vagy bokorba hajigált rollerek rossz fényben tüntetik fel kerületünket, továbbá a járdán szanaszét hagyott eszközök rendkívül balesetveszélyesek és bosszantók úgy döntöttünk, hogy az új Közterületek használatáról szóló rendelet megalkotása során végleg megoldjuk a kérdést. A rendelet előkészítése már zajlik, várhatóan az ősz folyamán életbe is fog lépni. Az új szabályok alapján többek között tilos lesz az I. kerületben közterületen rollert bérelni és azokat parkoltatni.
https://www.facebook.com/budavarionkormanyzat/posts/2780144245539023
Ez is érdekes lehet
Elbúcsúzott Kabos, a tűzvizsgáló kutyaszeptember 20, 2023
Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kénye...szeptember 20, 2023
Előnyben a pszichopaták!szeptember 12, 2023
A Terasz árnyékoló: Stílus és kényelem a sza...szeptember 11, 2023
Halálos baleset a börgöndi repülőnaponszeptember 10, 2023
6789-ik variációszeptember 5, 2023
Közlekedési javaslatok az Atlétikai-VB alattaugusztus 18, 2023
Karácsony kiállt a Tabán védelméértaugusztus 18, 2023
Fedezd fel a Néprajzi Múzeum kiállításait au...augusztus 13, 2023
Nem adták fel, meglett a tettesaugusztus 13, 2023
Nekrológ - Whitney Houstonaugusztus 13, 2023
A Perseidák meteorrajaugusztus 13, 2023