A szüzességről

A fiatalok negyede nem védekezik a szüzessége elvesztésekor Nagy-Britanniában – derült ki a Durex felméréséből. Az óvszergyártó cég 26 országban 26 ezer fiatalt kérdezett meg arról, tisztában vannak-e a biztonságos szexszel. (2007)

A nemi életet kezdő fiatalok közül a görögök a legfelelősségteljesebbek: szüzességük elvesztésekor 88 százalékuk védekezett. Nagy-Britanniában ez az arány mindössze 25 százalékos – ezzel a lista közepén helyezkednek el. Kiderült az is, hogy a brit fiatalok 14 százaléka alkohol, vagy kábítószer hatása alatt volt, amikor elvesztette a szüzességét.



A kutatás egyébként megerősítette, hogy hasznos a felvilágosítás, mert a tizenévesek közül többen használnak valamilyen fogamzásgátlási módszert, mint a huszonévesek között. A 16-19 éves korosztály 80, a 20-24 évesek 60, a 25-34 közöttieknek viszont már csak az ötven százaléka védekezik az első alkalommal.

A számok még egyértelműebben mutatják a felvilágosítás hasznosságát, ha figyelembe vesszük, hogy a 65 évesnél idősebbek közül annak idején csupán minden tizedik védekezett a szüzessége elvesztésekor.

Ennek az az oka, hogy negyven éve még nehezebb volt a fogamzásgátlás, ráadásul többen voltak azok, akik nem éltek házasság előtti nemi életet.

A görögök után másodikak a lengyelek lettek, ahol a fiatalok 86 százaléka védekezik az első alkalommal. Õket követik a thaiföldiek 84 százalékkal. A brit fiatalok 74, az amerikaiaknak, az ausztráloknak és a franciáknak 60-60 százaléka védekezik a szüzessége elvesztésekor.

Nem meglepően inkább a lányok védekeznek – igaz, 28 százalékuk csupán a partner nyomására. A férfiaknak csak a 15 százaléka válaszolta azt, hogy partnere nyomatékos kérésére használt óvszert.

A nők közül többen meg is bánják az első szexuális kalandot – minden második, szemben a férfiak 32 százalékával.

A felmérésből az is kiderült, hogy világviszonylatban átlagosan 19,25 éves korban vesztik el az emberek a szüzességüket. Legidősebben – 23 évesen – a malájok, legfiatalabban – 17,3 évesen – az osztrákok.

Hozzászólok

hozzászólás lezárva.