Sztrájkot hirdetnek a közalkalmazottak

Országszerte több mint ötezer önkormányzati dolgozó sztrájkol ma reggel 8 órától, egészen péntek délutánig.Van olyan település ahol mindhárom munkanapon szünetel az ügyintézés, a Fővárosi Önkormányzatnál 8 és 10 óra között tart zárva a hivatal.

A Belügyminisztérium épülete előtt megtartott sajtótájékoztatón Boros Péterné az (MKKSZ) elnöke hangsúlyozta: minderre azt követően kerül sor, hogy a belügyminiszter nem volt hajlandó érdemi párbeszédre a szakszervezettel és közölte, hogy egyik követelésüket sem tartja tárgyalási alapnak.


Fő követelésük, az önkormányzatok költségvetési finanszírozásának rendezése, illetve azon kiadások megtérítése, amit az önkormányzatok a járvány elleni védekezésre fordítottak a kormány rendeletei alapján - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető elmondta: az elmúlt hónapok kormányzati döntései ellehetetlenítették az önkormányzatok gazdálkodását. Ezzel pedig veszélybe sodorták több ezer önkormányzati dolgozó munkáját, megélhetését, jövőjét - húzta alá.
Ugyanis az önkormányzatokat érintő kormányzati elvonások miatt elbocsátásokra lehet számítani - vélekedett.
Hangsúlyozta, hogy a szakszervezet az sztrájkot megelőzően minden, az egyeztetésre vonatkozó jogszabályt betartottak, ám Pintér Sándor belügyminiszter elzárkózott az érdemi párbeszédtől.
Mindennek nyomán - folytatta - az MKKSZ által meghirdetett sztrájkban az 5358 önkormányzati köztisztviselő vesz részt, ami a 30.573-as létszám 17,5 százaléka.


A helyi hivatalok szabadon döntenek arról, hogy hány napig, illetve hány órában szüntetik be a munkát - ismertette.
Követeléseik között szerepel még a 13 éve változatlan 38.650 forintos illetményalap 60 ezer forintra emelése. Ugyanis ez az összeg a minimálbért sem fedezi, vagyis ma az önkormányzatoknak kell kiegészíteniük az állami forrást.
Ugyancsak követelik a diplomás bérminimum bevezetését az önkormányzati dolgozók esetében - sorolta Boros Péterné.


File Beáta, a KMKSZ önkormányzati tanácsának vezetője felháborítónak nevezte, hogy az önkormányzatokért felelős miniszter nem hajlandó fogadni a dolgozókat képviselő szakszervezet vezetőit.
Ez a társadalmi érdekegyeztetés földbe tiprása - fogalmazott.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a bérharcot nem most a járvány idején kezdték, hanem 13 éve folyamatosan megfogalmazzák a követeléseiket.
Az önkormányzatokon pedig nem kérhető számon a szolidaritás, hiszen duplán fizetik meg a pandémia költségeit, egyrészt a helyi védekezési feladatok finanszírozása, másrészt a kormányzati elvonások formájában - mondta a szakszervezeti vezető.

Boros Péterné a Népszava kérdésére elmondta, hogy országos szervezésű helyi sztrájkról van szó, az alapszervezeteikre van döntenek arról, hogy milyen megoldást választanak a munkabeszüntetésre. Van, ahol mind a három napon zárva tart a hivatal, míg például a Fővárosi Önkormányzatnál mindhárom napon csak 8 és 10 óra között sztrájkolnak a dolgozók.

Címlapfotó: Boros Péterné Máthé Zoltán / MTI
Megosztom