Bárdal támadt a sértettekre

A nyomozók őrizetbe vették azt az 55 éves férfit, aki a nyomozás adatai szerint egy budaörsi házban egy bárddal megsebesítette, és kirabolta két ismerősét.

Négy nappal az eset után egy helyi férfi tett bejelentést a rendőrségre, hogy őt és lakótársát egyik ismerősük 2020. augusztus 21-én délelőtt budaörsi otthonukban bántalmazta.



A nyomozás adatai szerint a helybéli férfi a lakatot leverte, így jutott be az ingatlan udvarára, majd ezt követően a házba. Az ottlakóktól cigarettát, italt és pénzt követelt, ám mivel nem engedelmeskedtek neki, rájuk támadt, mindkettőjüket ütni, rugdosni kezdte, majd távozott a helyszínről. Az elkövető kis idő múlva egy bárddal a kezében jelent meg újra a háznál, és ahogy bejutott, tovább folytatta a két férfi bántalmazását. A két férfit egymás után rugdosta és ütötte ahol érte, közben pénzt követelt tőlük. Az egyik sértett pár ezer forintot átadott támadójának, aki célját elérve továbbállt, miközben a másik sértett pár tízezer forintját is elemelte.

A rendőrök a feljelentést követően adatgyűjtést végeztek és tanúkat hallgattak ki, aminek eredményeképpen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható P. Ernőt, aki kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését tagadta, és panaszt tett.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az 55 éves férfivel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – folytatja le az eljárást, illetve szakértők bevonásával vizsgálják, hogy további bűncselekmények megvalósultak-e.

Megosztom