Megújult a Berlini utca

A Berlini utca és a Szent László út IV. kerületi szakasza évek óta nagyon rossz állapotban volt, a kátyúk és az egyenetlen útfelület balesetveszélyessé vált. Az elhanyagolt útszakaszok teljes rekonstrukciójára volt szükség, a megfelelő világítás érdekében új lámpákat szereltek fel, és a kényelmes kerékpáros közlekedés érdekében öntött aszfalt került a biciklisávra.




A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 825 millió forintos beruházása komplex szemléletben valósult meg. A teljes akadálymentesítés és a buszmegállók utasváróinak megújítása mellett több vízvezeték cseréje is megtörtént a beruházás keretében, valamint a Fővárosi Vízművek társberuházásaként.

Nemcsak az út minősége javult, a zöldítés is fontos szempont volt a kivitelezésben. Tizenkét új fát ültetnek novemberig az útszakasz két oldalára, az útszegélyt pedig 1,5 méteres sávban újragyepesítették.

A megújult utcát Déri Tibor újpesti polgármester Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes járta be. Déri Tibor polgármester elmondta: „A Berlini utca nem csak az ott lakók számára fontos, hanem jobb kapcsolatot jelent az Angyalföld vasútállomás és a belváros irányába is. Örülünk, hogy nem csak a burkolat javítása történt meg, hanem rendezettebb, zöldebb környezet jött létre.” Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes elmondta: „Az 1100 méter hosszan felújított út mellett megújított kerékpárút fontos szerepet tölt be a kerékpáros-hálózatban. Így a külvárosi kerékpározást 8,5 milliárd forint értékű beruházásokkal segítő VEKOP program teljes megvalósulása előtt is érdemben javul a kerékpározás helyzete.”-írja a budapest.hu

Megosztom