Kigyulladt hajnalban egy XXII. kerületi munkásszálló

Letartóztatta a bíróság azt a fiatalkorút, aki még vasárnap éjjel az apja által üzemeltetett munkásszállón felgyújtotta annak földszinti szobáját, emiatt a lakhatatlanná váló munkásszállóról öt embert füstmérgezéssel kórházba kellett szállítani.

 



 

Tűz ütött ki egy munkásszállóként üzemelő épület egyik helyiségében vasárnap hajnalban Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi út és az Úttörők útja sarkán. A tűzhöz nagy erőkkel riasztották a főváros hivatásos tűzoltóit, akik mintegy hetven embert kísértek ki az épületből, részükre melegedőbuszt kértek a helyszínre. A lángokat a tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, négy vízsugárral oltották el.

A Fővárosi Törvényszék a fiatalkorú letartóztatásának helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A fiatal még vasárnap éjjel öngyilkossági szándékkal gyújtott fel bútorokat a XXII. kerületi munkásszálló általa lakott földszinti szobájában. Az épületben rajta kívül még 46-an voltak. A vizsgálat szerint

„a tűz alkalmas volt arra, hogy átterjedjen a szomszédos lakóépületekre is”.

A videót a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság videócsoportja készítette.

 

Megosztom