Egy táltosban mindig bízhatunk

Peter Rockerboyler

Pataky „Táltos” Attilában mindig bízhattunk. Néha az UFO-k viszik el, időnként pedig a háttérhatalom cselszövései szövik be az élete fonalát.

Az EDDA Művek frontembere mindig meglep bennünket jól tájékozottságával. A Koronavírus sem hagyta gondolat nélkül a kör közepén álló énekesünket.

„Úgy gondolom, hogy ez egy orbitális műhiszti. Ha az influenza miatt mindenkit elkülönítenénk, akkor Magyarország egy karantén lenne, attól mégsem fél senki” de itt nem hagyta abba és tovább szőtte gondolatait.

„Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk”

 



Nyilván nem ok nélkül kapta meg a magyar érdemrend lovagkeresztjét, hiszen igazmondására mindig lehetett számítani.

A Táltosra mindig lehet számítani. Így gondolta februárban Kásler Miklós is amikor saját minisztériumi keretéből segített Atillán.

Pukkadjak meg, ha nem jól csinálja!

Egészségére!

Megosztom