koronavírus teszt

Karácsony Gergely a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanszállóin járt

A tegnap esti szürreális köztévés beszélgetéssel még nem ért véget a napom. A Máltai Szeretetszolgálat meghívására az általuk üzemeltetett hajléktalanszállókat néztem meg, többek között azt, amit olyan embertársainknak tartanak fenn, akik minden más intézményből kiszorultak – írta Facebook oldalán Budapest főpolgármestere majd így folytatta.

A cikk a hirdetés után folytatódik




Ez is része annak a magyar valóságnak, aminek feltárásán többek között a mi közös pénzünkből fenntartott közmédiának dolgoznia kellene. Bemutatni azt a mérhetetlen szenvedést, amin ezek az emberek átestek, és átesnek nap nap után. Nekik is dolguk lenne feltenni a kérdést, hányszor kellett volna valakinek, az államnak, önkormányzatnak, egyháznak, bárkinek kinyújtania a kezét, megállítani a mélybe zuhanásukat.

Dolguk lenne azzal is, hogy megmutassák a szociális munkások erőfeszítéseit, azokat a fantasztikus embereket, akik ebben a lehetetlen helyzetben is mindent megtesznek értük.

A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el. Szembesülve azzal, hogy a közpénzből fizetett propagandagépezet számára ezek a nehézsorsú emberek is csak statiszták az aktuális gyűlöletkampányhoz. Azok a propagandisták, akik a valós problémák kibeszélése helyett azok elferdítésén és politikai furkósbottá faragásán dolgoznak, talán nem is sejtik hogy milyen iszonyú bűnök száradnak a lelkükön.

Megosztom

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.