140 éve, 1879. november 7-én született Lev Trockij, az orosz és a nemzetközi munkásmozgalom egyik legnagyobb hatású, egyben legvitatottabb alakja. Eleganciája, lezsersége, gyakran arroganciába torkolló fölényessége, érdes, türelmetlen, parancsolgató modora sokakat taszított.
A mensevikekhez csatlakozott, majd 1904 decemberében velük is szakított, mert a forradalom permanenciájára vonatkozó felfogása inkább Leninéhez állt közelebb. 1904 és 1917 között „frakción kívüli”, középutas álláspontra helyezkedett a különböző szociáldemokrata frakciók között, meg-megújuló kísérleteket téve összebékítésükre, egyesítésükre, ami miatt sokan megbízhatatlannak tartották.
Az ellenérzéseket személyes tulajdonságai is kiváltották: eleganciája, lezsersége, gyakran arroganciába torkolló fölényessége, érdes, türelmetlen, parancsolgató modora sokakat taszított.
Az oroszországi munkásmozgalom azon ritka vezetői közé tartozott, akik nemcsak elméleti téren, hanem a gyakorlati munkában is az élen jártak. Az 1905-ös forradalom idején a pétervári szovjetet irányította, akárcsak az 1917-es eseményekkor.
A két forradalom közti időszakot külföldi emigrációban töltötte, figyelemmel követve az otthoni eseményeket és a szociáldemokrata mozgalom viszonyait. 1917-ben Kanadából tért haza, belépett a bolsevik pártba, tagja lett a Központi Bizottságnak, és októberben Lenin mellett ő irányította a felkelést; nem véletlen, hogy sokan őt tekintették a forradalom tényleges vezérének.
Lenin kormányában külügyi népbiztos lett, de miután a németekkel folytatott breszti béketárgyalásokon nem hajlott a kompromisszumra („Sem háború, sem béke” – vallotta), a hadügyi és haditengerészeti tárca élére helyezték.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Vörös Hadsereg megszervezésében és a polgárháború győztes megvívásában. Nevéhez fűződött az első lágerek létrehozása a szovjethatalom ellen lázadók elszigetelésére.
Az úgynevezett hadikommunizmus éveiben a munkahadseregek szervezőjeként szerzett nevet. Szembekerült Leninnel abban a kérdésben is, hogy felépíthető-e a szocializmus egyetlen országban, Trockij ezt csak akkor tartotta lehetségesnek, ha a forradalom más országokban is győzedelmeskedik.
A 1920-as évek közepétől fokozatosan kiéleződött a viszonya a Lenin hatalmi pozícióját megöröklő Sztálinnal, akit nemes egyszerűséggel csak „pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének” nevezett. 1923-ban hadat üzent a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak, az apparátust téve felelőssé a pártbeli légkör megromlásáért.
Deklarációkon túl nem sokra jutott, ellenben 1925 januárjában leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéből, 1926 októberében kizárták a Politikai Bizottságból, 1927 novemberében pedig – mint a pártellenes ellenzéki szervezkedés vezérét – a pártból is.
Az októberi forradalom tizedik évfordulóján, 1927. november 7-én az ünnepségen bemutatták Szergej Mihajlovics Eisenstein Október című filmjét, de ebből már kivágták mindazokat a felvételeket, amelyeken Trockij is szerepelt.
1928 januárjában családjával a kazahsztáni Alma-Atába (ma Almati) száműzték, végül 1929 januárjában „szovjetellenes tevékenysége” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezték.
Törökország, Franciaország, Norvégia adott neki ideiglenes otthont, de szovjet nyomásra mindenhonnan kiutasították, ezért a távoli Mexikóba menekült. Emigrációja éveiben a Bjulletyeny oppozicii című folyóiratban szervezte a „bolsevik-lenini” ellenzéket, a IV. Internacionálét, könyveket publikált.
Az 1936-ban megjelent Elárult forradalomban sztálini bonapartizmusként jellemezte a Szovjetunióban kialakult rendszert.
Trockij második feleségével, Natalija Szedovával 1938-ban (kép forrása: vancouversun.com)
Trockij második feleségével, Natalija Szedovával 1938-ban (kép forrása: vancouversun.com)
Odahaza eközben a neve mindenfajta ellenzékiség szinonimájává vált, a moszkvai nagy perekben őt jelölték meg az ellenzéki csoportosulások fejeként, a terrorakciók kezdeményezőjeként, és kimondták: „Mindent meg kell tenni kézre kerítéséért!”
A feladatot Sztálin Pavel Szudoplatovra, az NKVD (Belügyi Népbiztosság) különleges ügyekkel foglalkozó részlegének vezetőjére bízta, aki az NKVD spanyolországi terrorakcióinak vezetőjét, Leonyid Eitingont szemelte ki a végrehajtás megszervezésére.
Két hálózatot hoztak létre. Az egyik, amelyet a neves festő, David Alfaro Siqueiros, a mexikói kommunista párt egyik szervezője irányított, 1940. május 25-én lépett akcióba: szétlőtték Trockij szobáját, de a célpont megúszta a támadást.
A másik csoport végrehajtó figurája Ramón Mercader, egy katalán anarchista nő fia volt (őt Gerő Ernő közvetítette Eitingonnak), aki Trockij titkárnőjén keresztül férkőzött áldozata közelébe. Mercader jégcsákánya 1940. augusztus 20-án sújtott le Coyoacánban, áldozata egy nappal később belehalt sérülésébe.
Trockij idegen földben nyugszik, hazájában csak 2001-ben rehabilitálták (más Sztálin által megöletett „régi” bolsevikok esetében erre még az 1980-as években került sor). Gyilkosa, Mercader jutalmul megkapta a Szovjetunió hőse kitüntetést, és halála után Moszkvában temették el.
Trockij Neve és életműve egészen az 1980-as évekig tabunak számított a szocialista országokban, őt magát szó szerint eltüntették a történelemből, kiretusálták a hivatalos fényképekről, kiradírozták a dokumentumokból.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.