Most éppen Merkely professzor csinált valami felháborítót

Két videó is kering a megosztón, amelyen Merkely Béla kardiológus professzor a Semmelweis Egyetem rektora egy egyetemi bulin táncol, majd nyilatkozik.

Természetesen kiakadt az Internet Népe és dobálják a követ, valamint a kígyót, békát sem hagyják ki, de nézze meg mindenki maga-maga a felvételeket, ameddig lehet.

Amit én látok belőle, hogy az egyik felvételen táncol, a másikon nyilatkozik. Hogy mennyire meriti ki az Egyetem etikai kódexét a két esemény, hát tudja a fene.

Mindenesetre, én úgy láttam, hogy a professzor úr egy kicsit felöntött a garatra, de legalább jól érezte magát. Csinos lányok között táncolhatott, amire nekem évek óta nem voltlehetőségem és a pom-pom lányok is szóba kerültek.

Amit ki kellett volna hagynia, az nem más, mint a beszéd.

Megosztom