Magyar termékek online vásárlása

Szponzorált tartalom

A hazai élelmiszerek és portékák vásárlásával alapjában véve segíthetjük a helyi termelőket, illetve így közvetve akár környezetünket is védhetjük. Ráadásul ma már ehhez ki sem kell mozdulnunk otthonról. A magyar termékek online vásárlásával ugyanis mindent házhoz rendelhetünk.

Magyar termékek megítélése

Azzal kapcsolatban, hogy miért is érdemes helyi élelmiszereket fogyasztani  és termékeket vásárolni sok érv felmerül nap, mint nap. Például mert frissebbek, egészségesebbek, támogatjuk velük a helyi termelőket, stb. De gyakori érv az is, hogy kevésbé gyötörjük így a bolygót, mint a messziről szállított, külföldi termékekkel, illetve hogy jót teszünk vele a hazai gazdaságnak is.

A magyar portékák megítélése összességében minden szempontból kiváló, mégis tudatosan csupán a magyarok alig egyharmada keresi a hazai termékeket az üzletek polcai. Ennek oka, hogy a nagy áruházláncok polcain maguk a termékek viselik a hazai termék címkét, de a számos más forrásból származó termék jellemzően kedvezőbb árú, így inkább azokat választják a vásárlók.

Honnan szerezzünk be hazai termékeket?

Amennyiben mindenképpen hazai termékeket keresünk, akkor arra két módszer közül választhatunk:

Az első a hagyományos személyes vásárlás. Ezen belül további számos lehetőségünk lehet, hiszen magyar termékekkel találkozhatunk a nagy hipermarketek polcain. Itt azonban fel kell készülnünk arra, hogy sok egyéb külföldről behozott termékkel vegyítve kerülnek a polcokra. Ez a módszer igen fárasztó lehet, ha tudatosan csak a magyar termékeket keressük, hiszen a boltok nem tartanak külön magyar termékes szekciót.

A személyes vásárlás másik módja, ha a helyi termelőktől vásárolunk közvetlenül. Ehhez vagy ténylegesen helyben kell vásárolnunk tőlük, vagy esetleg a különböző kirakodóvásárokon rendezvényeken futhatunk össze velük. Itt jellemzően inkább ténylegesen magyar portékákkal találkozhatunk, azonban a vásárok sajnos inkább csak szezonális jellegűek, így nem vásárolhatunk mindig kedvünkre.

A hazai termékek vásárlásának legmodernebb és talán leghatékonyabb módja, ha otthonunk kényelméből válogatunk a magyar termékek webáruházának kínálatából. Így gyakorlatilag az év bármely napján válogathatunk a minőségi magyar termékek széles kínálatából és ehhez még csak ki sem kell tennünk a lábunkat otthonról.

Milyen magyar termékek közül válogathatunk?

Ma már az elérhető magyar termékek kínálata igen széles, hiszen nem csak élelmiszerek, hanem kézműves termékek széles skálájából válogathatunk kedvünkre.

Mitől lesz valami kézműves?

Kézművesnek az az egyedi jelleggel bíró termék nevezhető, melynek előállítása során a különös gondosság, a kézzel végzett és a szaktudás által irányított munkafolyamat dominál. Bár a procedúra részben gépesíthető, de kézi munkavégzésen, emberi erőfeszítésen, irányításon és tapasztalaton kell alapulnia.

Ezzel párhuzamban számos kézműves portékát megtalálhatunk, a webáruházakban, vásárokon az alábbi kategóriákban:

  • ajándékcsomagok
  • ajándéktárgyak
  • csokoládék
  • élelmiszerek
  • italok
  • játékok
  • kerámiás termékek, stb.

A hazai termékeket tehát ma már sokkal könnyebben elérhetők számunkra, így ha tudatosan a hazai termelőket, árusokat szeretnénk segíteni, akkor erre is könnyebb módunk nyílik így.

Megosztom