Az EB-n akart robbantani egy kecskeméti magyar férfi

Sajtóértesülések szerint a Puskás Arénában, a foci Eb-n akart robbantani az a fiatal férfi, akit a TEK fogott el a fővárosban – irja a budapestkornyeke.hu sajtóértesülésekre hivatkozva.

Az elkövetőt a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai fogták el: a célzott művelet során páncélozott járművekkel, állig felfegyverzett kommandósokkal és távirányítású robottal vonultak ki az elfogásához. Az ugyeszseg.hu így számolt be a történtekről:

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnapi napon végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit előállította, és gyanúsítottként hallgatta ki a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt. A magát iszlamista vallásúnak tartó férfit Kecskeméten fogta el a TEK.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatására tett indítványt. A nyomozási bíró a letartóztatás elrendelése kérdésében a mai napon dönt.


Megosztom
  Kitakarítják Mount Everest-t