Az idősotthon nem kórház

Az érvényben lévő felvételi stop és a járvány terjedésének veszélye miatt nem vesznek át a kórházakból új lakókat a fővárosi idősotthonok.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasítást adott a kórházaknak, hogy tegyék szabaddá kórházi ágyaik egy részét. Ez azt jelentette, hogy több olyan krónikus vagy idős beteg került családja gondozásába, akik eddig szakszerű, egészségügyi ellátásra szorultak.

Ugyan az elmúlt napokban a kormányközeli média előszeretettel hangoztatta, hogy a fővárosi fenntartású idősek otthonaiban nincsenek biztonságban a lakók, az intézmények igazgatói – köztük a Pesti Úti Idősek Otthona vezetője is – levelet kapott, amelyben az állam által fenntartott kórházak azt kérik, hogy azok a krónikus, idős betegek, akiknél nem megoldott a családi elhelyezés, hadd kerülhessenek ezekbe az intézményekbe.

Az idősotthon azonban nem kórház, felszerelés hiányában nem alkalmas krónikus betegek ellátására. Március 8. óta látogatási tilalom és felvételi stop van ezekben az intézményekben. Az újabb betegek érkezése pedig érdemben nehezítené a járvány elleni védekezést. Az eljárás azonban nem csak ebből a szempontból kifogásolható. A betegek nagy részét a kórházak koronavírus-teszt elvégzése nélkül küldik haza, és így kerültek volna az idősotthonokba is. Ez súlyos kockázatot jelentene az idősotthonok ellátottjaira és az ott elhelyezni kívánt betegekre nézve is. Emiatt Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak, valamint a kórházból kikerülő betegek védelmében a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett új ellátottak felvételének tilalmát írta elő az intézményvezetőknek.

Karácsony Gergely főpolgármester pedig levelet írt az országos tisztifőorvosnak, Müller Cecíliának és a fővárosi kormánymegbízottnak, Sára Botondnak, amelyben kérte: tesztek elvégzése nélkül ne lehessen betegeket a kórházból se haza, se más intézménybe küldeni.

A csatolt levelek nyilvánosságra hozatalával segítjük a folyamat megértését.

Megosztom